Magyarországot Kecskemét mellett Etyek képviselte, a nemzetközi mezőnyben pedig cseh, francia, ír, német és olasz városok, ...
A hazai természetes vizeink állapota kétségbeejtő. A Tisza vízállása rekordalacsony, s ilyen elborzasztó látványban az itt ...
Az iskola ötödik osztályos tanulói vehetnek részt az elméleti és gyakorlati vitorlásképzésben, amely 43 résztvevővel indult ...
A sóhaj ugyanis nem kizárólag érzelmi jelzés, hanem a légzés egyik élettani eleme is. Az American Kennel Club állatorvosi ...
A veszély látható az érintett területen: a lábnyomokban is megáll a víz, miközben a felszín továbbra is megtévesztően ...
Ismeretek szerint ez a halfaj a Parádi-Tarnából korábban még nem került elő, így jelen adatok képezik az első észleléseket a vízfolyásból.
Épp ezért döntött úgy Botka László polgármester, hogy Szeged egy pályázat kiírásával még jobban segítse a lakótelepeken élők közvetlen lakókörnyezetének színesítését – írta meg a Szeged.hu. A ...
Az olaj a hidegebb csőszakaszokon gyorsan lehűl, megtapad a vezeték falán. A zsírréteg egyre vastagabbá válik, végül pedig ...
A jelenlegi, naptól függően öt és tíz euró közötti összeg már nem elegendő ahhoz, hogy visszatartsa az egynapos látogatókat.
Egy különleges vízi haraszt, a négylevelű mételyfű tenyészik Csongrádon, ez a populáció jelenleg a növény egyetlen ismert állománya a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén.
13:01 Többszörösére emelnék a belépési díjat Velencében 10:43 Bekerült egy vízi sport az általános iskolai tananyagba ...
Az almaecetet régóta használják a háztartásokban, nemcsak a konyhában, hanem különféle házi praktikák részeként is.
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results